Újabb verekedés tört ki az ukrán parlament ülésén

2014. július 23., 17:36

A verekedés Olekszij Kajdának, a Szvoboda párt képviselőjének felszólalása után tört ki.

A keddi dulakodás után szerdán ismét verekedéssel kezdődött az ukrán parlament plenáris ülése: a nacionalisták most a kommunistákkal csaptak össze.

A honatya arra hívta fel a figyelmet, hogy Petro Szimonenko, a kommunista párt vezetője az egyik orosz tévécsatornának nyilatkozva azt állította, hogy a Kelet-Ukrajnában folyó „terrorellenes művelet” során a kijevi vezetés „ukránok ezreinek életét oltotta ki”. Azt is mondta, hogy a harcok övezetében „kiveszik a halott civilek szerveit”. Ezután a Szabadság (Szvoboda) párt tagjai követelték, hogy távolítsák el az ülésteremből a kommunista frakció tagjait.

Olekszandr Turcsinov házelnök viszont nem bocsátotta szavazásra a kérdést. A jelenleg kormányon lévő nacionalisták megnyugtatására annyit mondott, hogy csütörtökön, amikor életbe lép az előző nap elfogadott törvénymódosítás, bejelenti a kommunista frakció feloszlását.

Szavai nyomán azonban több „szvobodás” képviselő a kommunista frakció szektorához lépett, és néhányszor fejbe vágták Szimonenko pártelnököt.

Előző nap a Szvoboda képviselői a Viktor Janukovics posztjáról eltávolított államfő hivatali idejében kormányzó Régiók Pártjának tagjaival verekedtek össze.

Az indulatokat Mikola Levcsenko „régiós” képviselő szavai váltották ki. Felszólalásában ugyanis a honatya azt mondta, hogy kudarcba fulladt Petro Porosenko elnök kelet-ukrajnai béketerve. A házelnök megvonta tőle a szót, majd miután ez dulakodáshoz vezetett, megszavaztatta, hogy távolítsák el Levcsenkót az ülésteremből. A provokációért három napra kitiltott honatya szerdán megjelent az ülésteremben, ami úgyszintén felszította a nacionalisták dühét.

A képviselők kedden törvénymódosítást fogadtak el, amely lehetővé teszi a kommunista párt képviselőcsoportjának feloszlatását. A módosítás értelmében a házelnök bejelentheti egy frakció megszűnését, ha tagjainak száma a meghatározott minimum alá csökken.

A szabályok szerint a minimális létszám a parlamenti ciklus kezdetekor meglévő legkisebb frakció tagjainak száma. A jelenlegi összetételű törvényhozásban a kommunistáké volt a legkisebb létszámú frakció, amelyből mostanáig több képviselő kilépett.

A törvénymódosítást Porosenko elnök estére már alá is írta, s életbe lép, amint megjelenik a két hivatalos ukrán napilapban.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)