Az anyanyelv megtartó ereje

XV. Bátyúi Költészeti Napok

2014. április 16., 05:43

Április 11-én 15-ik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében a Bátyúi Középiskolában a magyar költészet napját méltató Bátyúi Költészeti Napokat.

Az esemény kezdetén Szántó Edit, a KMPSZ beregszászi járási elnöke, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének és a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Majd sor került egy, az iskola és Bátyú életében is fontos és örvendetes eseményre: felavatták Bátyú szülöttjének, Bagu Balázsnak az emléktábláját, aki azon túl, hogy a KMPSZ egyik alapító tagja volt, szorgalmazta az egyházi líceumok létrehozását, elkészítette a vasárnapi iskolák tantervét, előkészítő tanfolyamot vezetett a teológiára készülő diákoknak, összegyűjtötte és megjelentette a bátyúi jeles napokat és gyermekjátékokat is; munkásságáért Makarenko-díjat, Kossuth-emlékérmet és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta. A KMKSZ támogatásával készült emléktáblát dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnök asszonya és Baraté Béla, az iskola igazgatója leplezte le. Az avatáson Szántó Edit és Orosz Ildikó a bátyúi pedagógus életét és munkásságát ismertette a jelenlévőkkel, hangsúlyozva, hogy Bagu Balázs egész életét a kárpátaljai magyarság ügyének szentelte, s számos olyan érdeme, kezdeményezése van, amely nagy hatással volt a kárpátaljai magyarság mindennapjaira, s ezek hatása ma is érződik.

A verseny megnyitóján Szántó Edit elmondta, hogy a költészet minden korban óriási szerepet töltött be az emberek életében, s ahogy rég, úgy ma is hitet meríthetünk a nagy költők gondolataiból. Ezért is tartották már 15-ik alkalommal fontosnak, hogy a Bátyúi Költészeti Napok keretében megrendezzék a középiskolások versmondóversenyének megyei döntőjét. A Himnusz elhangzását követően Orosz Ildikó és Mányi István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja is szólt a résztvevőkhöz, majd mintegy megalapozva az ünnepi hangulatot, a középiskola Bagu Géza vezette irodalmi szakcsoportja mutatta be Itt élned, halnod kell című irodalmi összeállítását, az Újbátyúi–Bátyúi Református Vegyes Kar pedig énekével emelte a rendezvény fényét.

A verseny döntőjében 17 középiskolás vett részt. Ők korábban, a járási szintű versenyeken már eredményesen szerepeltek. Előadásukat, melyben egy-egy szabadon választott verset szavaltak, négytagú zsűri értékelte, amelynek döntése értelmében 10 diák jutott tovább a következő fordulóba. A továbbjutottaknak egy kötelező verset, nevezetesen Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című művének egy részletét kellett elmondaniuk. A döntéshozatal ideje alatt a Bátyúi Együtt Nyugdíjasklub tagjai szórakoztatták népdal-összeállításukkal a várakozókat.

A verseny eredményei a következők: 1. Kovács Péter (Ungvári Drugeth Gimnázium), 2. Ráti Réka (Nagydobronyi Középiskola), 3. Balogh Tímea (Nagydobronyi Református Líceum), 4. Szeles Evelin (Viski Kölcsey Ferenc Középiskola), 5. Vince Viktória (Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskola). Különdíjak is kiosztásra kerültek: az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének ajándékában Béres Fruzsina (Bátyúi Középiskola), a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének ajándékában pedig Nyeste Ágnes (Bátyúi Középiskola) részesült. Minden résztvevő emléklappal és a KMPSZ ajándékcsomagjával gazdagodott. Emellett az első három helyezést elért tanuló a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT), illetve Hájas István helyi festő által felajánlott egy-egy festménnyel gazdagodott, továbbá részt vehet egy Zánkán vagy Ivóban (Erdély) megrendezésre kerülő ifjúsági táborban.

Az esemény végén Szántó Edit köszönetet mondott a RIT-nek és elnökének, Magyar Lászlónak, Hidi Endre keramikusművésznek, a Dorcas Kárpátalja Segélyalapítványnak, a helyi vállalkozóknak, az iskola tantestületének és dolgozóinak, s mindazoknak, akik segítségükkel vagy hozzájárulásukkal támogatták a rendezvény lebonyolítását.

Espán Margaréta