Ismét ragyogtak a Napsugarak

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

Március 9-én a Tisza­péterfalvai Művészeti Iskolában került sor Kokas Erzsébet népdalénekes tanítványainak, a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport ifjú énekeseinek osztálykoncertjére, amelyen a fiatal tehetségek egyénileg és csapatban is megmutathatták, milyen hang rejtőzik torkukban.

Az esemény kezdetén Homoki Gábor, a rendezvénynek helyet adó művészeti iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, Lovas Ilonát, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának munkatársát, Szabó Tibort, az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes vezetőjét, Zicherman Sándor festőművészt, március 8-a alkalmából pedig külön a nőket is. Ezt követően színpadra léptek Kokas Erzsébet tanítványai. A több mint 20 műsorszámból álló koncerten különböző magyar tájegységek dalait adták elő az énekesek. Őket a Kokas Banda három tagja, Kokas Károly (harmonika), Szilágyi Gergő (hegedű) és Lakatos Dávid (nagybőgő) kísérték. Elhangzottak többek között szilágysági katonadalok, somogyi csárdások, galgamenti szerelmesdalok, illetve jászsági, moldvai, rábaközi népdalok is. Az utolsó műsorszámra pedig együtt álltak színpadra a fellépők, s először egy dallal, majd sajátkezűleg készített virágokkal köszöntötték a jelenlévő nőket.

A „dalos” rész befejeztével táncházra került sor, ahol a Napsugár kis- és nagycsoportja is bemutatott egy-egy új táncot. Előbbiek szatmári gyermekjátékokat, utóbbiak pedig a Csibevásár című összeállításukat. A rendezvény zárásaként pedig szilágysági táncot mutattak be a fiatal táncosok.

Kokas Erzsébet elmondta, a rendezvény fő célja az volt, hogy a csoportba járó gyermekek szülei még inkább betekintést nyerhessenek az ott folyó munkába, s hogy a központi, minden tag részvételével folyó rendezvényeken kívül a gyerekek egyénileg is bemutathassák tudásukat, odaadásukat.

– A visszajelzések alapján nagy örömet szereztünk a koncerten megjelent szülőknek és vendégeknek egyaránt – értékelte az eseményt Kokas Erzsébet. – Ezért úgy érzem, a befektetett munka mindenképp gyümölcsöző volt. Természetesen igyekezni fogunk, hogy a továbbiakban még nagyobb szeretettel és odadással fejlesszük és bővítsük népdaltudásunkat.

Espán Margaréta