Fodó Sándor-díj

2013. október 3., 02:53 , 664. szám

A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre alapító elnöke emlékének tisztelegve a Fodó Sándor-ösztöndíjat, melyet az idei évben új formában Fodó Sándor-díjként hirdet meg.

A pályázaton azok a magyarság érdekében jelentős közösségi szervező munkát kifejtő,

– kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok,

– oktatási intézmények dolgozói,

– egészségügyi dolgozók,

– egyházi személyek

vehetnek részt, akik Fodó Sándor szellemi hagyatékának méltó örökösei.

A pályázatok kategóriánként nyújthatók be. Azok benyújtási határideje: 2013. november 1. A pályázatokat a KMKSZ központi vagy középszintű irodáiba lehet benyújtani (a diákok esetében a megfelelő űrlapon, a többiek esetében szabad formában). A díjra javasolt személynek két ajánlással kell rendelkeznie.

További információ a KMKSZ központi irodájában (Ungvár, Pravoszláv part 5.), valamint a középszintű szervezetek irodáiban kapható.

A KMKSZ Elnöksége