Orosz Ildikó kapta idén a Lőrincz Csaba-díjat

2010. június 25., 10:00 , 493. szám
Németh Zsolt, Orosz Ildikó és Tárnok Mária

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, dr. Orosz Ildikó kapta idén a Lőrincz Csaba-díjat; a múlt pénteken kiosztott elismeréssel kiemelkedő külpolitikai és nemzetpolitikai tevékenységet kíván jutalmazni a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány. A második alkalommal odaítélt elismerést Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára és Tárnok Mária, az alapítvány képviselője adta át Budapesten.

Orosz Ildikó, aki az elismerést a meghatottságtól elcsukló hangon köszönte meg, azt mondta: a díj nemcsak az ő díja, hanem a kárpátaljai magyarságról is szól. "Most nagy szükség van arra, hogy gondoljanak rájuk, mert magyarnak lenni már könnyű, de magyarul élni nehéz Kárpátalján" - tette hozzá.

Egyre kevesebb a tér, ahol a magyar kisebbséghez tartozók a magyarságukat - a családon kívül - megélhetik - fogalmazott. Hozzátette: több országváltást értek meg, a hivatali nyelvváltással pedig folyamatosan korlátozódtak az érdekérvényesítési lehetőségek.

A beregszászi főiskola helyzetéről azt mondta, az nem stabil, erős politikai és jogi védelemre szorul, a finanszírozásához az ukrán állam nem járul hozzá. Az elmúlt húsz évben a felsőoktatásba bekerült magyarok számaránya nem változott, nincsenek megfelelő számban orvosok, jogászok. A felvételizés korlátozása azt eredményezte, hogy egy teljes korosztály fele nem jut el az érettségéig, s az érettségizők 16 százaléka érkezik el a felsőoktatás küszöbéig.

A következő évtized feladata, hogy "egy ügy legyen a magyarság ügye" - fűzte hozzá Orosz Ildikó. Utalva a magyar állampolgársági törvényre úgy fogalmazott: "a törvényekhez volt mersz, a falak lebontásához is legyen mersz és akarat. Hajrá magyarok, hajrá magyarság!"

Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár Orosz Ildikót pedagógusként, iskola- és közösségszervezőként, közéleti személyiségként és jó értelemben vett politikusként jellemezte. A díjazott azon intézményteremtő nemzedék élvonalába tartozik, akinek neve a kárpátaljai magyar iskolaüggyel és az egyetemes magyar oktatás- és nevelésüggyel összeforr - mondta. Utalva arra, hogy az utóbbi évek ukrajnai kormányzati intézkedései igen hátrányosan érintették a magyar iskolarendszert, reményének adott hangot, hogy az új ukrán politikai kurzus kész lesz megoldani a felmerült problémákat, és megfelelővé tenni a kárpátaljai magyar oktatás helyzetét.

"Célunk, hogy megtartsuk és fejlesszük a főiskolát, s mindazon kárpátaljai magyar intézményeket, amelyekben a végzett diákok dolgozhatnak. Célunk, hogy a kárpátaljai magyarok közösségét, művelődési életüket, oktatási rendszerüket ne hagyjuk elsorvasztani" - fogalmazott.

Tóth István történész kiemelte: a díjjal a kárpátaljai magyar pedagógusok teljesítményét is elismerik és megbecsülik. (hk/dunatv.hu)