Dupla KáVé-koncert

2005. június 10., 10:00 , 230. szám

A Beregszászi Városnapok alkalmából a Vérke-parti városban koncertezett a Dupla KáVé, amely 1998-as megalakulása óta több mint 300 000 lemezt adott el Magyarországon és 180 000-et Erdélyben. Az eddig megjelent nyolc album kivétel nélkül aranylemez lett, közülük hat platinalemez.

A beregszászi koncertet követően beszélgettünk Köteles Istvánnal, a Dupla KáVé énekesével, aki társával, Váradi Jenővel annyira népszerű Beregszászban is, hogy a beszélgetés ideje alatt alig tudták a biztonsági emberek visszatartani az autogramokért tülekedők hadát.

- Mondanál valamit zenei karrieredről, és arról, hogy hogyan alakult meg a Dupla KáVé?

- A kezdet kezdetén rock-zenész voltam, azután pedig a Betli Duó volt a zenekarom, később úgy döntöttem, hogy megalapítom a Dupla KáVé-t. Kerestem egy jó zenészt, valaki ajánlotta Jenőt, én adtam neki egy kazettát, amiből megtudhatta, hogy milyen zenét akarok játszani. A második találkozásunkkor már próbáltunk, ez tíz évvel ezelőtt volt és azóta együtt vagyunk.

- Miért ez a nevetek, ennyire szeretitek a kávét?

- A zenekar nevének semmi köze a kávéhoz, a neveink kezdőbetűiből áll: a Köteles István a Ká, a Váradi Jenőből a Vé, dupla pedig, azért mert ketten vagyunk.

- Milyen dalokból állítjátok össze az előadásotok programját?

- Mivel én vagyok a zenekar énekese, így általában azokból a dalokból, amelyeket magaménak érzek. Két alappillérre építünk, az egyik a hagyományok folytatása, hogy a régi dalok ne vesszenek el, maradjanak továbbra is benne a köztudatban. A másik pedig, hogy a saját dalainkat is megmutassuk. Ennek megfelelően a számok fele régi dalok feldolgozása, a másik fele pedig saját szerzemény.

- Ki írja a saját szerzemények szövegét és zenéjét?

- Általában a feleségem és én írjuk a dalokat, Jenő pedig hangszereli.

- Minek tulajdonítod a sikereteket?

- Mi egyszerűen csak dolgozunk, aztán vagy jön a siker, vagy nem. Egyszer fenn, egyszer lenn, ezeket csak azért mondom, mert a siker viszonylagos és az ember könnyen elveszíthet mindent, amit elért. A művész, a zenész is elveszítheti az egészségét, mindent elveszíthet, ami fontos, ugyanúgy, mint bárki más. Ezért nemcsak a nagy eredményeknek, hanem az apró dolgoknak is örülni kell, jó az, ha jól mennek a dolgok, és nagyon sokat kell dolgozni, ha nem mennek jól, s akkor az eredmény nem marad el.

- Kétszer is elénekelted a legújabb szólólemezedről az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dalt. Minek köszönhetőek ezek a hazafias dalok, amelyek eddig nem voltak megszokottak a Dupla KáVétól?

- Az értékeinket úgy lehet igazán megőrizni, ha felvállaljuk, hogy mi magyarnak születtünk, magyar az anyanyelvünk, egy nemzethez tartozunk, egy a kultúránk, egy nagy család vagyunk. Aki ezt megértette, annak a magyarsághoz tartozás nagyon fontos dolog, főleg a mai globalizációs törekvések idején, amikor úgy tűnik, hogy a nem elég karakteres kis nemzetek eltűnhetnek. Én viszont optimista vagyok. A magyarság nem fog eltűnni. Nekünk van történelmünk, múltunk, és úgy gondolom, hogy van jövőnk is, és megtaláljuk az egészséges utat. Ennek része az is, hogy mi ilyen hazafias dalokat énekelünk a koncertjeinken. Az igazi megoldás az lesz, hogy a szétszakított nemzetrészek az Európai Unió keretében egyesülnek majd, és nem a határok szabják majd meg, hogy magyar valaki vagy sem, hanem a nyelv, a kultúra és a múlt.

- Az elején hangsúlyoztad, hogy nem politizálsz, aztán mégis politikai kérdésekre terelődött a beszélgetésünk. Megkérdezhetem, hogyan szavaztál december ötödikén?

- Hogy szavazhat az az ember, aki egyik héten New Yorkban, másik héten Marosvásárhelyen lép fel? Csak úgy, hogy egymáshoz tartozunk. Én rendszerint eléneklem a koncertjeimen a teáltalad említett dalt és más nemzeti érzelmű dalokat is. Ez az én voksom!

Badó Zsolt