Majnek Antal püspök: Szolgálatot bízott ránk az Úr

„Egyszerű ferences testvérnek készültem”

2001. november 9., 01:00 , 43. szám

Majnek Antal püspök, a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság ordináriusa számos jubileumi évforduló elé tekint az elkövetkező hónapokban: novemberben ünnepli születésnapját, januárban lesz öt éve, hogy püspökké, áprilisban pedig húsz, hogy pappá szentelték. Mint mondja, számára mégis egy nem „kerek” évforduló a legemlékezetesebb, nevezetesen, hogy immár tizenkét és fél éve él és dolgozik Kárpátalján.

– Gyermekkori álmom volt, hogy pap legyek, ami az egyetemi évek alatt került ismét előtérbe. Másodéves lehettem a Budapesti Műszaki Egyetemen, amikor egy jól működő hittancsoport keretében nagyon jó beszélgetések, elmélkedések és viták részese voltam. Életem egyik szép szakasza volt ez az időszak, amit egy igazi közösségben tölthettem, ahol véglegesen megerősödött bennem az elhatározás, hogy pap legyek.

– Miből táplálkozott az elhivatottsága, ami a szerzetesi fogadalomtételre ösztönözte?

– Már dolgoztam, amikor kezembe került egy Szent Ferenc életét bemutató könyv, ami óriási fordulatot hozott a szívemben. Annyira lenyűgözött és vonzott ez a nem mindennapi életút, hogy fél évvel később, 1977-ben be is léptem a ferences rendbe. Ez egyfajta sötétbe ugrás volt a részemről, hisz azelőtt semmi kapcsolatom nem volt a szerzetességgel. Az egyik idős, tapasztalt atyától azt a tanácsot kaptam, hogy Szent Ferenc tanítása szerint nem áll jogunkban a környezet erőszakos megváltoztatása. Az egyedüli mód, hogy hassunk rá, ha előbb mi magunk változunk, mert erre kaptunk jogot és hatalmat Istentől.

– Mikor járt először Kárpátalján?

– 1989-ben Paskai László bíboros atya megbízásából érkeztem ide, hogy előkészítsem és megszervezzem öt magyarországi pap kárpátaljai szolgálatát. Első utam ide, Munkácsra, a Kommunista utca 4. szám alá vezetett Csáthy József helynök atyához. A helyi római katolikus egyház akkori vezetőjeként nagyon kedvesen fogadott, majd elkísért Nagyszőlősre, ahol, mint mondta, már ötszáz évvel ezelőtt volt ferences kolostor.

– Hét évi szolgálat után elöljárói püspöki szolgálatra jelölték. Tekintettel szerzetesi elhivatottságára, nehéz döntés volt elfogadni a felkérést?

– Nem volt könnyű. Amitől féltem, az nem a munka volt, a püspöki rangot éreztem nagyon távolinak magamtól. Én egyszerű ferences testvérnek készültem és úgy éltem meg, hogy éppen ezt az ideát veszik el tőlem. A püspöki szék ugyanis a szerzetességről való lemondással és a habitus levetésével jár. A kijevi nunciatúra kápolnájában aztán megkaptam az isteni megerősítést Szent Pál apostol leveléből, ami így szól: „Az Isten szolgájává lettem, az Ő egyházának a javára”. Ez az üzenet döbbentett rá, hogy a püspöké is egy szolgálat, amit azóta, hála Istennek, meg is tapasztaltam. Rómában, az avatásra való felkészülésben tizennégyen vettünk részt, majd jött a szertartás, ami legalább olyan valószínűtlennek hatott, mint amilyen felemelő érzéseket keltett bennem. Főként két pillanatra emlékszem jól: a felkenésre, amit Ree bíboros végzett, illetve II. János Pál pápa értem mondott imájára.

– Beszélgetésünk elején jelezte, hogy nem ért egyet a Kárpátalja legutóbbi számában Horkay László református püspökkel készített interjúnkban elhangzottakkal.

– Sajnos nem. Megdöbbentett ez a hangnem. Mintha 3-400 évvel ezelőtt mondták volna ezeket a szólamokat. Egyet mondhatok: mi nem szeretnénk vallásháborút, mi nem fogjuk viszonozni ezt a híveinket, vallásunkat, Jézusunkat (aki vérrel verejtékezve imádkozott hívei egységéért) sértő hangnemet. Ezeket a kérdéseket már milliószor elővették a vitázó felek, és meg is válaszolták mindannyiszor. Másrészt nem akarom ezt a maroknyi, sokat szenvedett kárpátaljai magyarságot még inkább megosztani. Ellenkezőleg, az irgalmas Istenre bízzuk az ítéletet, mi pedig keressük, ami összeköt minket a Szeretet fő és új parancsa szellemében.

– Hogyan értékeli az Apostoli Kormányzóság nyolcéves fennállásának ideje alatt végbement változásokat a kárpátaljai egyházon belül és kívül?

– Tíz éve Kárpátalján mindössze nyolc idős pap működött, akik közül ma már csak a ka­szonyi Károlyi Lajos atya él. Négy évvel ezelőtt például hat országból voltak itt missziós papok, így az apostoli kormányzóság fennállásának első éveiben egy állandóan változó, strukturálódó papsággal dolgozott, aminek okán nagyon nehéz volt előre tervezni, távlatokban gondolkodni. A jövőre nézve az a nagy feladatunk, hogy Isten kegyelméből legyen elegendő papságunk, hisz még mindig csak hat egyházmegyés pappal számolunk, a többiek vagy missziósok, vagy valamely más szerzetesrendhez tartoznak. Ha templomainkat nézzük, a leromboltaktól eltekintve mindegyiket visszakaptuk, továbbá 17 plébániaépületet és 13 egyházi ingatlant is. Ezzel kapcsolatban Ungvár jelent kényes pontot, ahol a mai napig nem sikerült visszakapni egyetlen ingatlant sem. A nyolc év alatt 19 új templomot építettünk, építünk, életre keltettük a karitatív intézményeinket, és Kárpátalján ma már 11 szerzetesház is működik. Ez sem problémamentes terület, mivel néhány éve nem tudunk új központokat, egységeket bejegyeztetni, amennyiben az egyházügyi hivatalban nem fogadják el a statútumunkat. Aztán itt van az állampolgárságom kérdése, ami öt éve húzódik. Gondok tehát vannak, ránk azonban szolgálatot bízott az Úr, amit legjobb tudásunk szerint, becsülettel kell elvégeznünk, hogy az Ő országában viszont biztos polgárjogot nyerjünk.

Popovics Zsuzsanna

Majnek Antal

1951. november 18-án született Budapesten. 1977-től ferences rendi szerzetes, Budapesten szentelték pappá 1982. április 17-én. 1989-ben érkezik Kárpátaljára, 1991–1995. között a Nagy­­szőlősi Ferences Misszió vezetője. 1995. december 9-én kinevezik a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság segédpüspökévé, december 17-én püspöki általános helynökké léptetik elő. 1996. január 6-án II. János Pál pápa Rómában püspökké szenteli. 1997. október 7-től a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság ordináriusa.